Európa 8,4 GW tervezett és megépített napelem projekttel bír


Az Enervis új jelentése azt mutatja, hogy Spanyolország 4,39 GW kapacitással a legnépszerűbb európai piac az energiavásárlási megállapodással rendelkező napelem projektek esetében. A második helyen Olaszország 1,91 GW kapacitással, harmadik Németország 1,05 GW kapacitással.
Tavaly Európában számottevően emelkedett a napelemmel és szélerőművekkel kapcsolatos energiavásárlási megállapodások iránti érdeklődés.
A „ Status Quo: Piac Napemelek és szárazföldi szélerőművek paritása Európában” , című jelentés szerint – amelynek szerzői az Enervis energiaügyi tanácsadói –, Európában jelenleg körülbelül 21 GW szélerőmű és naperőmű kapacitás vár megvalósításra, amelyhez már sikerült biztosítani a kétoldalú energiavásárlási megállapodásokat.
Növekszik a kereslet Portugáliában (444 MW), Dániában (338 MW), Franciaországban (158 MW), Ukrajnában (44 MW), Lengyelországban (35 MW), Svédországban (16 MW) és az Egyesült Királyságban (6 MW).
Az Enervis-nek meggyőződése, hogy ebben a szegmensben a kereslet továbbra is bővülni fog Európa déli országaiban, ez a magasabb napsugárzási értékeknek köszönhető.
Az elektromos áram piac jelenlegi helyzete és megújuló technológiák segítségével előállított elektromos áram költsége jelenti azt a két tényezőt, amely további lökést adhat a nem támogatott projekteknek. Elemzésük arra a következtetésre jutott, hogy a szolár és a szél projektek a nagykereskedelmi piachoz képest megawattóránként akár 20 euró árkülönbséget is képesek voltak elérni. Ezt még annak ellenére is elérték, hogy az EU elektromos áram piacainak emelkedő trendje 2019-ben stagnált.
Forrás: MNNSZ.HU
Megosztás:
Iratkozzon fel Youtube csatornánkra!
Tiszta Energiák Kft.
Kapcsolódó bejegyzések

SAJ Electric bemutatás
2025.03.20.
SAJ Electric bemutatás A SAJ Electric kiváló minőségű termékeit 2016-ban vezette be a magyar piacra a Tiszta Energiák. Az elmúlt 9 évben az invertereik annyira

DMEGC Solar 450W napelem
2025.03.05.
DMEGC Solar – 450W napelem Magyarországi bevezetés I. Mit lehet tudni a DMEGC Solar napelem gyártó vállalatról? A DMEGC Solar egy 45 éves

LONGi Hi-MO X10 beharangozó!
2025.02.13.
LONGi Hi-Mo X10: A jövő napeleme HPBC 2.0 technológiával A LONGi 2025 felétől piacra dobja új, Hi-Mo X10 sorozatát. A sorozat a LONGi saját
Napelem telepítés vélemények
Fáradozásukat, munkájukat köszönöm! Remélem 2019-ben további 8 napelem kiegészítő felhelyezésére is tudok jelentkezni.

Tisztelt Havasi Éva! Így 1 év elteltével szeretném megköszönni Önnek és minden munkatársának, akik részt vettek a napelem rendszerem létrehozásában végzett munkájukat. Külön köszönöm az irányomba tanúsított türelmét megértését, a telepítő csapat gondos szakszerű munkáját és a szerviz vezető széleskörű pontos tájékoztatását. Örömmel mondhatom , hogy a rendszer éves teljesítménye 6415 KW volt.

Nagyon köszönöm az irányomban tanúsított becsületességet!!! (sajnos a mai világban egyre ritkább)
A szerelő csapatnak a tuti munkát!
Minden jót Nektek, maradok tisztelettel.
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!

Tegnapi nap folyamán befejeződött a naperőmű rendszer kiépítése a házamnál.
A munkát végző szakemberekkel nagyon meg voltam elégedve, jó minőségben professzionálisan megoldották a feladatot.

Ezidáig mindennel elégedett vagyok, az ügyintézéstől a telepítési munkálatokig. Amennyiben a rendszert a jövőben bővíteni kívánom számítok a Tiszta Energiák Kft. munkatársainak segítő közreműködésére. Az Önök cégét minden ismerősömnek és barátomnak ajánlani fogom a legjobb referenciákkal.

Megbeszélt időpontok betartása, pontos tájékoztatás és segítőkészség. A csapathoz, akik a szerelést végezték csak gratulálni lehet, nagyon összehangolt, gyors, pontos munkát végeztek. Barátainknak és mindenkinek, akik napelemes rendszert szeretnének telepíttetni csak ajánlani, tudom Önöket!

A Tiszta Energiák Kft.-vel ajánlás útján kerültem kapcsolatba. A helyszíni felmérés és árajánlat adás után kiderült, hogy nem csak egy profi csapatról van szó, de a legkedvezőbb ajánlattal is ők jelentkeztek. A megrendelés utáni papírmunkát gördülékenyen lebonyolították, majd rövid várakozás után villámgyorsan felszerelték a paneleket. Precíz és gyors munkájuknak köszönhetően biztos vagyok benne, hogy egy esetleges bővítést is rájuk fogom bízni!

Az Önök árajánlata a legjobbak között volt, a saját szempontjaim szerint is. Döntésemben nagy segítséget kaptam a honlapjukról is, meggyőzött arról, hogy a Tiszta Energiák Kft. csapatát bízzam meg a megvalósítással.

Előző
Következő