Lakossági: +36 20 33 13 999 / Viszonteladói: +36 20 434 7422 info@tisztaenergiak.hu

A LONGI SOLAR megnyitotta új 5 GW napelem kapacitású gyárát

A kínai napelem gyártó 328 millió USA dollárt invesztált az új 5 GW kapacitású üzemébe. A gyárban az alapkőletételétől kevesebb mint egy éven belül megkezdődött a Chuzhou-ban a monokristályos modulok gyártása.

A LONGI SOLAR 2020-ra wafer- és ingot gyártási kapacitását is erőteljesen fejleszti. (Fotó: Longi Solar)

A beruházás kezdete 2018 májusában volt, röviddel azelőtt, hogy a kínai kormányzat bejelentette a belföldi napelemes beruházásainak visszafogását. Sok kínai napelem gyártó ennek hatására elvetette kapacitásbővítésre vonatkozó terveit. Nem így a LONGI SOLAR! Az új gyártósorokról 2019 januárjában készültek el az első napelemek. Azóta elérték az első termelési célt, ami 2,5 GW/év kapacitásnak felel meg, elindult a második fázis is, s hamarosan elérik a termelés teljes kihasználását is.

A LONGI tervei szerint az új gyárban fogják előállítani az innovatív HI-MO3 monokristályos iker- félcellás modulokat PERC technológiával. A cég vezetősége megállapította, hogy az egész világról beérkező megrendelésállomány a nagy hatásfokú napelem cellákra és napelemekre egyre növekszik – nyilatkozta Li Wenxue, a világ legnagyobb monokristályos modulgyártójának elnöke. A napelem gyártás mellett az új üzemben a technikai és technológiai innovációk sorozatgyártásba való átültetése is hangsúlyos szerepet fog kapni. Ezen a gyáron túl a LONGI SOLAR további jelentős bővítéseket is tervez. Így 2020-ig a LONGI SOLAR monokristályos wafer és ingot kapacitása el fogja érni az évi 45 GW-ot! 2018 év végére a gyár silicium wafer kapacitása elérte 28 GW-ot, a modulgyártás kapacitása pedig a 12 GW-ot. A kapacitások erős fejlesztése mellett a LONGI SOLAR elkötelezett a kutatás, fejlesztés mellett – tette hozzá a cég elnöke.

Forrás: pv-magazine.de/2019/03/11/longi-startet-massenproduktion-in-fuenf-gigawatt-modulwerk-in-china