MANAP nyílt levél – Ezrek eshetnek ki ártatlanul a szaldóelszámolásból egy váratlan kormányrendelet-módosítás miatt
A MANAP a határidők hosszabbítását kéri a Kormánytól, hogy a jóhiszemű ügyfelek az Otthonfelújítási támogatással vásárolt napelemes rendszereikkel a szaldó elszámolásban maradhassanak.
A tavaly év végén meghirdetett akár 50%-os vissza nem térítendő támogatást nyújtó Otthonfelújítási támogatás eddig soha nem tapasztalt érdeklődési cunamit hozott a napelemes cégeknél. A kivitelező vállakozásoknak nagyon rövid idő állt rendelkezésre az ügyféláradat szakszerű kiszolgálására. A felelősségteljesen gondolkodó cégek már az első negyedévben, többen már februárban lezárták azon ügyfelek megrendeléseinek elfogadását, akik úgy kívántak élni az 50%-os támogatással, hogy a szaldó elszámolásban maradhassanak.
Egy váratlan Kormányrendelet módosítás mégis veszélyezteti a szaldóban maradását ezen ügyfelek jó részének is.
A nyílt levél az alábbi linken olvasható
https://www.manap.hu/files/MANAP_nyilt_level_otthonteremtes_szaldo_hatarido_20210423.pdf
Megosztás:
Iratkozzon fel Youtube csatornánkra!
Robotka Tamás
A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem energetikai mérnök diplomát. Az egyetem után a szorgos hétköznapok gyorsan világossá tették számomra, hogy a szűk értelmében vett mérnöki feladatok helyett, az ügyfelekkel való kapcsolattartás és szervezés sokkal közelebb áll a személyiségemhez. Így lettem műszaki előkészítő mérnökből, mérnök-értékesítő, majd értékesítési vezető.
A Tiszta Energiák csapatának 2016 óta vagyok a tagja és jelenleg a lakossági értékesítési üzletág büszke vezetője.
Kapcsolódó bejegyzések

Megéri a cégeknek napelemet telepíteni 2023-ban?
2023.03.31.
Ha Ön akkor is fogyaszt energiát, amikor a napelemes rendszer éppen termel, akkor ideális méretezés esetén megéri céges napelemet telepíteni. A megtérülési idő akár 3-4

A LONGi bemutatja új Hi-MO 6 moduljait a világpiacon
2022.11.25.
A LONGi bemutatja új Hi-MO 6 moduljait a világpiacon A LONGi napelemek gyártója bemutatta a Hi-MO 6-ot, a napelemek legújabb generációját, amely a nagy hatékonyságot

interaktív családi nap az e-mobilitás jegyében
2022.08.25.
Különleges alkalom ihlette meg az Elektrobiker eMobilitás Napja névre keresztelt rendezvényét. Szeptember 10-én ugyanis az elektromos motorokat forgalmazó vállalat telephelyén libbenti fel szárnyait a világ
Napelem telepítés vélemények
Fáradozásukat, munkájukat köszönöm! Remélem 2019-ben további 8 napelem kiegészítő felhelyezésére is tudok jelentkezni.

Tisztelt Havasi Éva! Így 1 év elteltével szeretném megköszönni Önnek és minden munkatársának, akik részt vettek a napelem rendszerem létrehozásában végzett munkájukat. Külön köszönöm az irányomba tanúsított türelmét megértését, a telepítő csapat gondos szakszerű munkáját és a szerviz vezető széleskörű pontos tájékoztatását. Örömmel mondhatom , hogy a rendszer éves teljesítménye 6415 KW volt.

Nagyon köszönöm az irányomban tanúsított becsületességet!!! (sajnos a mai világban egyre ritkább)
A szerelő csapatnak a tuti munkát!
Minden jót Nektek, maradok tisztelettel.
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!

Tegnapi nap folyamán befejeződött a naperőmű rendszer kiépítése a házamnál.
A munkát végző szakemberekkel nagyon meg voltam elégedve, jó minőségben professzionálisan megoldották a feladatot.

Ezidáig mindennel elégedett vagyok, az ügyintézéstől a telepítési munkálatokig. Amennyiben a rendszert a jövőben bővíteni kívánom számítok a Tiszta Energiák Kft. munkatársainak segítő közreműködésére. Az Önök cégét minden ismerősömnek és barátomnak ajánlani fogom a legjobb referenciákkal.

Megbeszélt időpontok betartása, pontos tájékoztatás és segítőkészség. A csapathoz, akik a szerelést végezték csak gratulálni lehet, nagyon összehangolt, gyors, pontos munkát végeztek. Barátainknak és mindenkinek, akik napelemes rendszert szeretnének telepíttetni csak ajánlani, tudom Önöket!

A Tiszta Energiák Kft.-vel ajánlás útján kerültem kapcsolatba. A helyszíni felmérés és árajánlat adás után kiderült, hogy nem csak egy profi csapatról van szó, de a legkedvezőbb ajánlattal is ők jelentkeztek. A megrendelés utáni papírmunkát gördülékenyen lebonyolították, majd rövid várakozás után villámgyorsan felszerelték a paneleket. Precíz és gyors munkájuknak köszönhetően biztos vagyok benne, hogy egy esetleges bővítést is rájuk fogom bízni!

Az Önök árajánlata a legjobbak között volt, a saját szempontjaim szerint is. Döntésemben nagy segítséget kaptam a honlapjukról is, meggyőzött arról, hogy a Tiszta Energiák Kft. csapatát bízzam meg a megvalósítással.

Előző
Következő
Napelem hírek
Menü