Mégsem fizetnek rá az áramszolgáltató-váltásra a napelemesek
Szeptember elsejétől az MVM Next átvette az Elmű–ÉMÁSZ ügyfeleit, és úgy tűnt, az áramszolgáltató-váltás több tízezer napelem tulajdonosnak okozhat anyagi veszteséget.
A két cég úgy számolt el egymással, hogy az Elmű–ÉMÁSZ minden ügyfél részére 2021. augusztus 31. zárási dátummal végszámlát készített, amely várhatóan szeptemberben érkezik meg az ügyfeleknek.
A napelemeseket támogatja az állam (szaldó elszámolással), így ők a hálózatból kivett és a hálózatba visszatöltött villamos energiát „nettósíthatják”, vagyis az oda-vissza villamosenergia-áramlást egyaránt mérik a műszerek, majd a felek évente egyszer elszámolnak egymással. Ha a háztartás többet fogyasztott, akkor ezért a különbségért ő is díjat fizet. Ha pedig többet termelt, akkor pénzt kaphat.
Annak érdekében, hogy a többlettermeléssel rendelkező HMKE tulajdonosokat ne érje hátrány a rendkívüli elszámolás miatt, az Elmű-ÉMÁSZ és az MVM Next kidolgozta a megoldást a jelenleg szigorúan szabályozott folyamatoktól való eltérésre – írja a két cég és a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal (MEKH) közös közleménye.
„Azoknál a háztartási méretű kiserőművel rendelkező ügyfeleknél, akiknél az elszámolás kedvezőtlen pénzügyi következményekkel járna, az MVM Next az éves elszámolás idején a rendszerhasználati díjak kiszámításánál az Elmű-ÉMÁSZ elszámolásának eredményét is figyelembe veszi, így az ügyfelek számára a szolgáltatóváltás nem jár majd hátrányos következményekkel. A megoldásról a HMKE tulajdonosokat az MVM Next tájékoztatni fogja” – áll a közleményben.
A hivatal megvizsgálta a háztartási naperőművek termelésének elszámolására kidolgozott javaslatot, és megállapította, hogy a megoldás korrekt feltételeket teremt a naperőműtulajdonosok számára, alkalmazásával a naperőműves háztartásokat nem éri anyagi kár és a javaslat a hatályos jogszabályoknak is megfelel.
Forrás: telex.hu
Megosztás:
Iratkozzon fel Youtube csatornánkra!
Robotka Tamás
A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem energetikai mérnök diplomát. Az egyetem után a szorgos hétköznapok gyorsan világossá tették számomra, hogy a szűk értelmében vett mérnöki feladatok helyett, az ügyfelekkel való kapcsolattartás és szervezés sokkal közelebb áll a személyiségemhez. Így lettem műszaki előkészítő mérnökből, mérnök-értékesítő, majd értékesítési vezető.
A Tiszta Energiák csapatának 2016 óta vagyok a tagja és jelenleg a lakossági értékesítési üzletág büszke vezetője.
Kapcsolódó bejegyzések
LONGi NYEREMÉNYSZABÁLYZAT
2024.06.13.
NYEREMÉNYSZABÁLYZATA Tiszta Energiák Kft. kvízjátékot hirdet. A játék elnevezése: „3 helyes válasz=100.000Ft” A játékban való részvétel feltételei:A játékban minden olyan, cselekvőképes, felnőtt korú magyar állampolgár
Megoldásokat keresünk a napelemes piac kihívásaira
2024.04.30.
Mint minden évben, úgy 2024 januárjában is közölte az Energiaügyi Minisztérium a napenergia szektor előző éves számait. Ezek alátámasztották, hogy mind a háztartási, mind az
Útmutató a 66%-os pályázat műszaki megvalósításához
2024.01.17.
Bár minden ház egyedi megoldást igényel, de van jó pár kötöttség (jogszabály, műszaki ésszerűség), amit érdemes szem előtt tartani a tervezés során. Ráadásul a Napenergia
Napelem telepítés vélemények
Fáradozásukat, munkájukat köszönöm! Remélem 2019-ben további 8 napelem kiegészítő felhelyezésére is tudok jelentkezni.
Tisztelt Havasi Éva! Így 1 év elteltével szeretném megköszönni Önnek és minden munkatársának, akik részt vettek a napelem rendszerem létrehozásában végzett munkájukat. Külön köszönöm az irányomba tanúsított türelmét megértését, a telepítő csapat gondos szakszerű munkáját és a szerviz vezető széleskörű pontos tájékoztatását. Örömmel mondhatom , hogy a rendszer éves teljesítménye 6415 KW volt.
Nagyon köszönöm az irányomban tanúsított becsületességet!!! (sajnos a mai világban egyre ritkább)
A szerelő csapatnak a tuti munkát!
Minden jót Nektek, maradok tisztelettel.
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!
Tegnapi nap folyamán befejeződött a naperőmű rendszer kiépítése a házamnál.
A munkát végző szakemberekkel nagyon meg voltam elégedve, jó minőségben professzionálisan megoldották a feladatot.
Ezidáig mindennel elégedett vagyok, az ügyintézéstől a telepítési munkálatokig. Amennyiben a rendszert a jövőben bővíteni kívánom számítok a Tiszta Energiák Kft. munkatársainak segítő közreműködésére. Az Önök cégét minden ismerősömnek és barátomnak ajánlani fogom a legjobb referenciákkal.
Megbeszélt időpontok betartása, pontos tájékoztatás és segítőkészség. A csapathoz, akik a szerelést végezték csak gratulálni lehet, nagyon összehangolt, gyors, pontos munkát végeztek. Barátainknak és mindenkinek, akik napelemes rendszert szeretnének telepíttetni csak ajánlani, tudom Önöket!
A Tiszta Energiák Kft.-vel ajánlás útján kerültem kapcsolatba. A helyszíni felmérés és árajánlat adás után kiderült, hogy nem csak egy profi csapatról van szó, de a legkedvezőbb ajánlattal is ők jelentkeztek. A megrendelés utáni papírmunkát gördülékenyen lebonyolították, majd rövid várakozás után villámgyorsan felszerelték a paneleket. Precíz és gyors munkájuknak köszönhetően biztos vagyok benne, hogy egy esetleges bővítést is rájuk fogom bízni!
Az Önök árajánlata a legjobbak között volt, a saját szempontjaim szerint is. Döntésemben nagy segítséget kaptam a honlapjukról is, meggyőzött arról, hogy a Tiszta Energiák Kft. csapatát bízzam meg a megvalósítással.
Előző
Következő
Napelem hírek
Menü