interaktív családi nap az e-mobilitás jegyében
Különleges alkalom ihlette meg az Elektrobiker eMobilitás Napja névre keresztelt rendezvényét. Szeptember 10-én ugyanis az elektromos motorokat forgalmazó vállalat telephelyén libbenti fel szárnyait a világ körüli turnéját járó Solar Butterfly. A Longi napelemekkel felszerelt, 100%-ban megújuló energiával működő lakókocsi elsőként a világtörténelemben úgy jár be 4 év alatt 6 kontinenst, kilencven országot, és tesz meg kétszázezer kilométert, hogy kizárólag napelemeken keresztül termeli ki magának és az azt vontató elektromos Teslának a működésükhöz szükséges energiát. Ezen a napon a nagyközönségnek is lesz lehetősége élőben megcsodálni az öko-történelmet író elektromos járművet.

E-mobilitás a fenntarthatóság jegyében
Májusban indult útnak figyelemfelkeltő céllal, a fenntarthatóság és környezettudatosság jegyében megálmodott és megépített Solar Butterfly, mint az e-mobilitás hírvivője. Tervezője, Louis Palmer küldetése nem kisebb, minthogy jobb hellyé tegye a világot. 4 év alatt hat kontinenst és kilencven országot tervez bejárni, közel kétszázezer kilométeren keresztül a Longi napelemekkel felszerelt, Tesla által húzott lakóautóval. Szeptember 10-én az Elektrobiker, az által megrendezésre kerülő eMobilitás Napján látja vendégül a pillangót és tervezőjét.
Elektromos motorok kicsiknek és nagyoknak
Az elektromos motorokat gyártó cég interaktív családi programokkal teszi még izgalmasabbá és emészthetőbbé az e-mobilitást. A rendezvény megnyitóján beszédet mond Louis Palmer, a Tiszta Energiák Kft. Ügyvezető Igazgatója, Mokry Tamás és Szentirmai László, a LONGi magyarországi Sales Managere. Látványos elektromos motor show-val készül a Rétság Rider’s Team csapata, Horváth András alias Handrás elektromos autós influenszer tart előadást az e-mobilitás jövőjéről, lesz tesztvezetési lehetőség felnőtteknek és 2 éves kor felett a legkisebbek is kipróbálhatják a számukra tervezett elektromos motorokat. Az elektromos motorok technikai háttere iránt érdeklődőknek, az Elektrobiker munkatársa, Gugolya András mesél részletesebben az e-motorok működéséről egy interaktív kiállítás keretében. Aki pedig a tesztvezetés után vásárolni is szeretne, csakis ezen a napon 5% árengedménnyel teheti ezt meg az Elektrobiker elektromos motor kínálatából.
Emellett további előadásokkal, ajándékokkal és vegán finomságokkal várják a szervezők a résztvevőket.
Az első 50 regisztráló Elektrobiker pólót kap ajándékba, a következő 50-150 fő nyakba akaszthatós kulcstartót, az első 50, két év feletti gyermek, aki kipróbálja a gyerekek számára készült e-motorokat, napelemes építő ajándékkal térhet haza.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött:
Dátum: 2022.09.10
Helyszín: 1037, Budapest Kunigunda útja 60. ElektroBiker bemutatóterem
10:00
Kibontja szárnyait a Solar Butterfly
Megnyitó beszédet mond:
Louis Palmer, a Solar Butterfly feltalálója
Szentirmai Tamás, a LONGi Magyarország Sales Managere
dr. Mokry Tamás, a Tiszta Energiák Ügyvezető Igazgatója
10:30 és 13:00
E-motoros bemutató az RRT Stunt csapatával
11:00
Miért válts elektromos motorra?
Pavuk Attila, az Elektrobiker marketing vezetőjének előadása az e-motorok előnyeiről
12:00
Handrás workshopja az e-mobilitás jövőjéről
14:00
Szentirmai Tamás workshopja a LONGi legújabb termékeiről
Egész napos programok:
Solar Butterfly – a napelemes pillangó szárnyat bont
E-motor tesztvezetés
Interaktív e-mobilitás kiállítás az elektromos motorok működéséről
Elektromos Mercedes kiállítás a Pappas Autó támogatásával
E-motor töltőállomás
Vegán falatok és vegán fagyi a Napfényes Étterem és Cukrászda kínálatából
Gyerekprogramok:
Gyerek e-motoroztatás már két éves kortól
Kézműves programok a fenntarthatóság jegyében
Ugrálóvár
Megosztás:
Iratkozzon fel Youtube csatornánkra!
Tiszta Energiák Kft.
Kapcsolódó bejegyzések

A fenntarthatóság jegyében érkezik Magyarországra napelemes szárnyain a Solar Butterfly
2022.08.18.
Szeptember 9 és 11-e között lebbenti meg napfénytől felizzó szárnyait a Solar Butterfly, az első elektromos autó vontatta, Longi napelemekkel felszerelt, 100%-ben megújuló energiával működő

„Hangra nem futotta kisanyám? – Csuja Imre és a Silence elektromos robogó”
2020.12.07.
Tudj meg többet a kisfilmben látható „hangtalan” Silence elektromos robogóról itt. 2020 december 24-ig ajándék Silence bukósisakkal lehet a Tiéd a raktáron lévő Silence elektromos

Motorozgatunk az erdőben? – Videó Csuja Imrével
2020.11.16.
„Motorozgatunk az erdőben?” Nézd meg motoros üzletágunk, az ELEKTROBIKER legújabb videóját! Tudj meg többet a kisfilmben látható „hangtalan” Sur-Ron elektromos motorról itt: https://www.sur-ron.hu/ 2020 december
Napelem telepítés vélemények
Fáradozásukat, munkájukat köszönöm! Remélem 2019-ben további 8 napelem kiegészítő felhelyezésére is tudok jelentkezni.

Tisztelt Havasi Éva! Így 1 év elteltével szeretném megköszönni Önnek és minden munkatársának, akik részt vettek a napelem rendszerem létrehozásában végzett munkájukat. Külön köszönöm az irányomba tanúsított türelmét megértését, a telepítő csapat gondos szakszerű munkáját és a szerviz vezető széleskörű pontos tájékoztatását. Örömmel mondhatom , hogy a rendszer éves teljesítménye 6415 KW volt.

Nagyon köszönöm az irányomban tanúsított becsületességet!!! (sajnos a mai világban egyre ritkább)
A szerelő csapatnak a tuti munkát!
Minden jót Nektek, maradok tisztelettel.
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!

Tegnapi nap folyamán befejeződött a naperőmű rendszer kiépítése a házamnál.
A munkát végző szakemberekkel nagyon meg voltam elégedve, jó minőségben professzionálisan megoldották a feladatot.

Ezidáig mindennel elégedett vagyok, az ügyintézéstől a telepítési munkálatokig. Amennyiben a rendszert a jövőben bővíteni kívánom számítok a Tiszta Energiák Kft. munkatársainak segítő közreműködésére. Az Önök cégét minden ismerősömnek és barátomnak ajánlani fogom a legjobb referenciákkal.

Megbeszélt időpontok betartása, pontos tájékoztatás és segítőkészség. A csapathoz, akik a szerelést végezték csak gratulálni lehet, nagyon összehangolt, gyors, pontos munkát végeztek. Barátainknak és mindenkinek, akik napelemes rendszert szeretnének telepíttetni csak ajánlani, tudom Önöket!

A Tiszta Energiák Kft.-vel ajánlás útján kerültem kapcsolatba. A helyszíni felmérés és árajánlat adás után kiderült, hogy nem csak egy profi csapatról van szó, de a legkedvezőbb ajánlattal is ők jelentkeztek. A megrendelés utáni papírmunkát gördülékenyen lebonyolították, majd rövid várakozás után villámgyorsan felszerelték a paneleket. Precíz és gyors munkájuknak köszönhetően biztos vagyok benne, hogy egy esetleges bővítést is rájuk fogom bízni!

Az Önök árajánlata a legjobbak között volt, a saját szempontjaim szerint is. Döntésemben nagy segítséget kaptam a honlapjukról is, meggyőzött arról, hogy a Tiszta Energiák Kft. csapatát bízzam meg a megvalósítással.

Előző
Következő