VG interjú Mokry Tamással: Tömegeket vonzhat még a szaldóelszámolás a napelemes iparágban

Intenzív lehet a következő egy-másfél év a szaldóelszámolás jövő év végi kivezetése miatt a napelemes piacon, egyre több vállalati és lakossági felhasználó ismeri ugyanis fel, hogy saját napelemes rendszerrel stabilitást és biztonságot érhet el az áramárak terén.

Mokry Tamas Vilaggazdasag 670x1024, Tiszta Energiák Kft.

“Már nem csak drága az energia, hanem az is kérdéses, hogy lesz-e elegendő”

– mondta a VG-nek Mokry Tamás, a Tiszta Energiák Kft. ügyvezető-tulajdonosa. 

Rámutatott, hogy az ukrajnai háború alapjaiban értelmezi újra az energiabiztonság eddig ismert fogalmát, hiszen a gázcsapok elzárása az elmúlt évtizedekben nem szerepelt a reális forgatókönyvek között. Könnyen visszaüthet a jelentős orosz kitettség, miközben az energiahiány is eleve arra vezethető vissza, hogy Moszkva nem szállított több gázt Nyugat-Európába a szerződéses mennyiségnél, pedig a kereslet ezt indokolta volna.

Ahogy elindultak felfelé az árak, számtalan kereskedő inkább kivárt, hogy majd bevásárol, ha visszatér az alacsonyabb árszint, csakhogy ehelyett további drágulás következett. Döntően emiatt alacsony jelenleg a kereskedelmi tárolók szintje, annak ellenére, hogy hatalmas szerencsénk volt az enyhe téllel. 

Eközben ráadásul Kínában újra belobbant a koronavírus-járvány, a sencseni és a sanghaji kikötő máris megbénult. Ez széles körben okozhat újabb fennakadásokat a gyártásban és a logisztikában, ami  nagyon hamar áruhiányt hozhat. Jelzésértékű, hogy miután kitört a háború, a tengeri fuvardíjak egy hét alatt 35 százalékkal emelkedtek, illetve több tízezer konténer ragadt benn Oroszországban. 

A cikk folytatásához kattintson ide.

Megosztás:

Iratkozzon fel Youtube csatornánkra!

Kapcsolódó bejegyzések

Napelem telepítés vélemények

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.

20+1 dolog

amit mindenképpen

tudnod kell,

mielőtt

napelemet

veszel.

TöltsD le ingyenes brossúránkat!

.