PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG: MEGÚJULÓ ALAPÚ ENERGIATERMELÉS ÉS ENERGIATÁROLÁS ENERGIAINTENZÍV VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRa

önellátás, versenyképesebb működés!
A Felhívás célzottan a jelentős energiafogyasztó vállalatok számára kíván beruházási támogatást biztosítani energiatároló létesítmények telepítésére, továbbá ehhez csatlakozó megújuló energiatermelésre. A villamosenergia- és hőtárolási megoldások ösztönzésének célja a megújuló energia-fogyasztás korlátosságának feloldása, vagyis a nagy energiamennyiséget napokon belül (de akár hosszabb időtávon is) tárolni képes technológiák
fejlesztésének elősegítése. Ez hozzájárulhat a vállalatok önellátásának növeléséhez és rendszeres kiadásaik csökkentésén keresztül a versenyképesebb működéshez is.
kik vehetnek részt a pályázatban?
Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és
Magyarországon fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok
amennyiben legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek.
Magyarországon fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok
amennyiben legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek.
A projekt megvalósításának elsődleges helyszíne a pályázók – a támogatási kérelem benyújtásáig – bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye és fióktelepe, továbbá a fentieken túl a projekt megvalósulhat olyan magyarországi helyszínen is, amely a pályázó tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára egyéb jogcímen (pl. együttműködési megállapodás, szándéknyilatkozat révén, szolgalmi joga van) a pályázat benyújtásától számított legalább 5 évig
jogosult.
jogosult.
Segítünk a pályázat megírásában és lebonyolításában is, ha szükséges.

Mire lehet pályázni?
TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK
- I. ÖNÁLLÓAN TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK
A projektek megvalósítása során az alább felsorolt célkitűzések közül több elérése is tervezhető, de
legalább egy tervezése kötelező – ha a pályázó a pályázat benyújtásakor rendelkezik működőképes
megújuló alapú energiatermelő berendezéssel:
– Energiatároló egységek/létesítmény beszerzése
– Energiatároló létesítmény telepítéshez szükséges építési tevékenységek, ideértve például a
terület előkészítést, hálózati csatlakozást, távközlési kapcsolatok kiépítését, műszaki ellenőri és a mérnöki feladatokat.
- II. ÖNÁLLÓAN NEM, CSAK VALAMELY ÖNÁLLÓAN TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGGEL EGYÜTTESEN TÁMOGATHATÓ
TEVÉKENYSÉGEK
– Megújuló villamos energia és/vagy hőtermelés saját felhasználásra (maximum 30%)
– Immateriális javak beszerzése – Energiatároló vezérléséhez és megújulóenergia-termeléshez
kapcsolódó, szükséges szoftverek beszerzése
– Projekt előkészítéséhez kapcsolódó tevékenységek
– Műszaki előkészítő tanulmány készítése
– Az építéshez/beruházáshoz szükséges dokumentáció elkészítése, tanúsítványok beszerzése
– A működés során alkalmazandó műszaki biztonsági berendezések és az élet- és
vagyonbiztonságot biztosító berendezések beszerzése
– Projektmenedzsment tevékenység
– Közbeszerzési tevékenyéghez kapcsolódó igénybevett szolgáltatások
– Tájékoztatáshoz és nyilvánossághoz kapcsolódó költségek
Mekkora összeg igényelhető?
A támogatás összege: minimum 65 millió Ft – maximum 5 milliárd Ft.
Rendelkezésre álló keretösszeg: 50 milliárd Ft
• Nagyvállalatok számára rendelkezésre álló keretösszeg: 25 milliárd Ft
• Mikro-, kis- és középvállalatok számára rendelkezésre álló keretösszeg: 25 milliárd Ft
Amennyiben valamely vállalatméretre bontott keretösszeg nem kerül lekötésre az igénylések
alapján, a fennmaradó támogatási keretösszeg vállalatmérettől függetlenül felhasználható.
Támogatási intenzitás:
• Mikro- és kisvállalkozások: maximum 50%.
• Középvállalkozások: maximum 40%
• Nagyvállalatok: maximum 30%.
Mikor van a beadási határidő?
A támogatási kérelmek benyújtására 2025. április 18.
A projekt megvalósulásának záró dátuma és a költségek elszámolhatóságának végső határideje 2027.
június 30.

mindjárt itt a beadási határidő !
VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT MÉG MA!
Egy saját napelemrendszer a vállalkozása számára óriási előnyt jelent.
De, hogy kire bízza ennek a rendszernek
a tervezését és kivitelezését, az is fontos kérdés.

Cégünk neve nem csak egy jól hangzó szlogen.
A tiszta energiák használata az élet minden lehetséges területén alapelvünk és hitvallásunk is egyben. Küldetésünknek tartjuk, hogy minél többen nyerhessenek áramot a Napból, ami hosszútávú, környezetbarát és fenntartható megoldás mindannyiunk számára.
Több mint 15 év, több mint 10 Mrd Ft-os éves forgalom.
Több ezer telepítés tapasztalatával a hátunk mögött olyan rutinra tettünk szert, amivel az Ön vállalkozásának is biztonságosan és gördülékenyen tudjuk megvalósítani céges napelemrendszerét.
Szakértelmünket a világ legnagyobb gyártói is elismerték
Szakértelmünket a világ legnagyobb napelem gyártója, a LONGi és a világ legnagyobb inverter gyártója, a Huawei is elismerte azzal, hogy stratégiai partnerséget kötött velünk.

Cégünk megkapta a Bisnode AAA (tripla A) tanúsítványát, mellyel Magyarországon csupán a cégek 0,63 %-a rendelkezik, és azt jelzi, hogy velünk az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata rendkívül alacsony. A Tiszta Energiák Kft. ezzel a minősítéssel elismerten a pénzügyileg legszilárdabb lábakon álló cégek közé tartozik.
Minden pályázatban más-más követelményeknek kell megfelelni. Ehhez óriási tapasztalat és a rengeteg papírmunka pontos, precíz elvégzése szükséges. Ha viszont nincs tapasztalata ebben, akkor nagyon könnyen hibázhat, amivel azonnal meghosszabbítja az elbírálásig vezető utat.
A Tiszta Energiák csapatában olyan szakemberek dolgoznak az Ön projektjén, akik korábban pályázat bírálók és helyszíni ellenőrök voltak. Ezért a pályázati követelményrendszernek eleget tudunk tenni és Ön sikeresen le fogja tudni hívni a pályázati támogatás összegét.
Fantasztikus céges projekteket valósítottunk meg






napelemrendszere biztos kezekben lesz nálunk a tervezéstől kezdve, az engedélyeztetésen át, a kivitelezésen keresztül az üzemkész rendszer átadásáig és az esetlegesen felmerülő garanciális feladatok ellátásáig.
Egy tőkeerős, óriási raktárkészlettel és saját szerviz üzletággal rendelkező tapasztalt céget tud általunk megbízni, ahol munkatársaink folyamatosan azon dolgoznak, hogy céges napelemrendszere minél gyorsabban és gördülékenyebben megvalósuljon.