Chat with us, powered by LiveChat

Elmarad az Intersolar Europe kiállítás

Újabb fontos napenergiával kapcsolatos esemény került eltörlésre a koronavírus miatt.

Az Intersolar Europe rendezvény a legnagyobb olyan kiállítás Európában, amelyet teljes egészében a napenergiának és az energiatárolási ágazatnak szentelnek. Idén a szervezők szerint 45 ország 1400 kiállítójának fogadására és több mint 160 ország 50 000 látogatójára számítottak.

Intersolar, Tiszta Energiák Kft.

A fotovoltaikus ágazat rendezvényeit szervező Solar Promotion GmbH és a Freiburg promóciós testület, a FWTM GmbH & Co KG ma jelentették be, hogy az idén nem tartják meg az Intersolar Europe napenergia és energiatárolás témájú kereskedelmi bemutatót. A „The Smarter E” rendezvényre jövőre kerül majd sor.

A két cég üzenetében ezt közölte a kiállítókkal: „A valamennyi ágazatot érintő jelentős hatások és az év második felére is vonatkozó tervezési bizonytalanságok miatt úgy döntöttünk, hogy töröljük a 2020-ra tervezett eseményt, és 2021 júniusában fogjuk ismét megtartani”.

„Az új kitűzött dátum 2021 június 9-11. lesz”

A döntés meghozatalára a kiállítókkal és az iparági szervezetekkel egyeztetve került sor a világszerte egyre nagyobb mértékben terjedő koronavírus fertőzések és a visszaszorításuk érdekében meghozott korlátozó intézkedések hatásai miatt.

Az utóbbi hetekben törölték vagy elhalasztották a szolár ágazat legfontosabb eseményeit az egyre súlyosbodó Covid-19 járvány kitörése miatt.

Forrás: https://www.mnnsz.hu

Megosztás:

Iratkozzon fel Youtube csatornánkra!

Kapcsolódó bejegyzések

Napelem telepítés vélemények