Miért jó elektromos robogóval, motorkerékpárral járni?
Erre a kérdésre több szempontból is lehet válaszolni:
- környezetvédelem
- gazdaságosság
- praktikum
- élvezet
Még rúgkapálnak a belsőégésű motorokkal dolgozó gyártók, megjelennek kisebb csúsztatásokat tartalmazó tanulmányok, amik szerint „az elektromos szennyezőbb, mint a benzines”, de ez már most sem így van, és ahogy haladunk előre az időben, egyre kevésbé lesz így. Egyik nagy érv, hogy az áramot szennyező módon állítják elő. A megújuló energiák térnyerésével ez az érv egyre kevésbé állja meg a helyét. Annak ellenére, hogy ez részben még igaz, mégis jót tesz az, hogy a szennyezés kikerül a városból. Egy kétütemű robogó például sokkal komolyabban szennyezi mérgező gázokkal a levegőt, mint egy teherautó. Ezt alapból nem gondolná az ember. Érdemes a zajszennyezésen is elgondolkodni. A városok nagyon zajosak, aminek a fő oka a közlekedés. Az elektromos járművek ezt a stresszforrást is jelentősen mérsékelni képesek.
Mennyiben kerül egy elektromos robogó, elektromos motor?
Ma egy kisebb elektromos robogót már meg lehet kapni egy benzines árában, vagy nem sokkal drágábban. Egy nagyobb, komolyabb elektromos motor előfordulhat, hogy akár 25%-kal is drágább lehet, mint egy hasonló kategóriás benzines. (Ennek az árkülönbségnek a megfordítására vannak sok helyen állami pénzek, támogatások. Itthon is elindult ilyesmi és bár még elég gyerekcipőben van a dolog, de az első próbálkozás már megvolt.) Az árkülönbséget az akkumulátorok drágasága okozza, ami nem tart sokáig, mert az akkumulátorok ára meredeken esik.
Az elektromos motorkerékpárok előállítása egyébként ugyanolyan egyszerű, vagy egyszerűbb, mint egy benzinmotoros társának a legyártása, ami a költségekben is egyre inkább jelentkezik.
Az elektromos motorozás, az ilyen motorok üzemeltetése, használata jelenleg tizedannyiba kerül mint a benzineseké. Azonos távolság megtételéhez szükséges benzin és áram költsége közt nyolcszoros szorzó van, az egyéb karbantartás adja a maradékot (az elektromosban nincsenek olaj és szűrőcserék, kevésbé kopnak a fékek, stb. Persze mindezek a környezetvédelem szempontjából is előnyös dolgok.
egyetlen Napelemmel is töltheted!
Ha valakinek napeleme van otthon, akkor a dolgok még kellemesebben jönnek ki.
Egy számítási példa:
Valaki minden nap robogóval jár be dolgozni Budapesten, viszonylag távoli munkahelyére. Ezért napi 50km-t tesz meg az elektromos robogójával.
Márciustól októberig használja a motorját, a négy hideg, csapadékos hónapot kihagyja.
8 hónap szorozva havi 20 munkanappal =160 munkanap, 160nap x 50km = 8000km, ami motorral egy egészen szép éves menetteljesítmény!
Egy elektromos robogó elmegy 100km-t 3-3,5kWh energiából, egy rendszámos motor pedig 5kWh-t fogyaszt. Ez azt jelenti, hogy a robogó éves áramfogyasztása 280kWh, a nagyobb motoré pedig 400kWh. Ez a robogónál 11 000,-Ft éves áramköltség, a nagyobb motornál 15 600,-Ft!
A BKV bérlet ennek a sokszorosa, és bármilyen egyéb közlekedési módhoz képest rengeteg időt is megtakaríthatunk, ami nagyon drága!
Ha ezt a távot egy kis kocsival tennénk meg, ami 7 litert eszik a városban, az 200 000,-Ft felett lenne és jóval több időbe. Ha egy benzines robogóval mennénk, akkor 100 000,-Ft körül alakulna az összeg.
Még egy érdekes megközelítés. Ha valakinek napelemes rendszere van otthon és megtermeli magának az áramot, akkor nemcsak a robogó, hanem a nagyobb elektromos motor fogyasztásának kitermeléséhez elég egyetlen 310-320W körüli napelemmel többet felszerelnie! Ennek a költsége 40-50 ezer forint, és örökre megoldott a motor töltése!
A praktikum témájában is számos előnye van az elektromos motorozásnak. Annyira egyszerű és élvezetes vezetni őket, hogy én például már két éve szinte csak ilyenekkel járok a városban. Nem büdösek, ami mindenkinek kellemes, nem lesz olyan szaga a ruhának, mint egy kétüteműn. Nem zajosak, ami a használónak is kellemes. Az a szóbeszéd alaptalan, hogy nem hallanak meg az autósok és elütnek, mert a két év alatt nem igazán fedeztem fel különbséget a berregősökhöz képest, szóval nem ütnek el. Nem kell váltogatni, állandó (és nagy!) a nyomaték, még egy gyengébb modell is legyorsulja az autósokat a lámpánál, ahol a KRESZ szerint is jogunk van a sor elejére menni. Azok az előnyök is megvannak, amik általában minden motornál.
Ingyenes parkolás, nem ragadunk bele a dugókba, kiszámítható menetidők, kevesebb stressz, több élvezet. Nem kell tankolni, este otthon az ember csak bedugja a motor töltőjét a konnektorba és másnap lehet menni.
A motorozás, elektromos robogózás önmagában is nagy élvezet. A fentebb említett előnyök mellett vannak még továbbiak is. Intenzívebben él az ember, nem éri el az a depresszió, ami a naponta dobozba zárt autósokat, vagy a tömegközlekedésen nyomorgók emberutálata. Érezni lehet a levegőt, a szelet, az illatokat, hallani lehet mindent. Persze az időjárásnak is jobban ki van téve az ember, de az nem feltétlenül rossz. Nem kell aggódni a parkolóhely keresése, vagy a parkolás lejárta miatt, megállhatunk pont ott, ahová menni akarunk. Emberek érdeklődnek a piros lámpnál, hogy milyen a járgány, amivel megyünk.
Megosztás:
Iratkozzon fel Youtube csatornánkra!
Pusztai József
Villamos mérnök és műszaki menedzser felsőfokú végzettségem van. 2001-től a TerraSolar Hungary Kft-nél dolgoztam, napelemes rendszerek tervezését, eladását, a kivitelezés menedzselését kellett végeznem a világ legkülönbözőbb pontjain (USA, Panama, Kína, Hong Kong, Ghána, Abu Dhabi, Dubai, Szaudi), amit álommunkának éreztem. Évekig csináltam is, míg aztán idősödve kicsit meg akartam állapodni. Ezen tudtam is eleget gondolkodni, mivel egy motorbaleset egy évig itthon tartott. Közben a hazai piac is nyiladozni kezdett, így 2009-ben elkezdtük csinálni két társammal a Tiszta Energiákat. Azóta is lelkesen dolgozom, mint a cég egyik ügyvezetője és műszaki igazgatója.
Kapcsolódó bejegyzések
interaktív családi nap az e-mobilitás jegyében
2022.08.25.
Különleges alkalom ihlette meg az Elektrobiker eMobilitás Napja névre keresztelt rendezvényét. Szeptember 10-én ugyanis az elektromos motorokat forgalmazó vállalat telephelyén libbenti fel szárnyait a világ
A fenntarthatóság jegyében érkezik Magyarországra napelemes szárnyain a Solar Butterfly
2022.08.18.
Szeptember 9 és 11-e között lebbenti meg napfénytől felizzó szárnyait a Solar Butterfly, az első elektromos autó vontatta, Longi napelemekkel felszerelt, 100%-ben megújuló energiával működő
„Hangra nem futotta kisanyám? – Csuja Imre és a Silence elektromos robogó”
2020.12.07.
Tudj meg többet a kisfilmben látható „hangtalan” Silence elektromos robogóról itt. 2020 december 24-ig ajándék Silence bukósisakkal lehet a Tiéd a raktáron lévő Silence elektromos
Napelem telepítés vélemények
Fáradozásukat, munkájukat köszönöm! Remélem 2019-ben további 8 napelem kiegészítő felhelyezésére is tudok jelentkezni.
Tisztelt Havasi Éva! Így 1 év elteltével szeretném megköszönni Önnek és minden munkatársának, akik részt vettek a napelem rendszerem létrehozásában végzett munkájukat. Külön köszönöm az irányomba tanúsított türelmét megértését, a telepítő csapat gondos szakszerű munkáját és a szerviz vezető széleskörű pontos tájékoztatását. Örömmel mondhatom , hogy a rendszer éves teljesítménye 6415 KW volt.
Nagyon köszönöm az irányomban tanúsított becsületességet!!! (sajnos a mai világban egyre ritkább)
A szerelő csapatnak a tuti munkát!
Minden jót Nektek, maradok tisztelettel.
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!
U.I.: remélem elindítom a láncreakciót és a környéken sokan csináltatnak Veletek rendszert!
Tegnapi nap folyamán befejeződött a naperőmű rendszer kiépítése a házamnál.
A munkát végző szakemberekkel nagyon meg voltam elégedve, jó minőségben professzionálisan megoldották a feladatot.
Ezidáig mindennel elégedett vagyok, az ügyintézéstől a telepítési munkálatokig. Amennyiben a rendszert a jövőben bővíteni kívánom számítok a Tiszta Energiák Kft. munkatársainak segítő közreműködésére. Az Önök cégét minden ismerősömnek és barátomnak ajánlani fogom a legjobb referenciákkal.
Megbeszélt időpontok betartása, pontos tájékoztatás és segítőkészség. A csapathoz, akik a szerelést végezték csak gratulálni lehet, nagyon összehangolt, gyors, pontos munkát végeztek. Barátainknak és mindenkinek, akik napelemes rendszert szeretnének telepíttetni csak ajánlani, tudom Önöket!
A Tiszta Energiák Kft.-vel ajánlás útján kerültem kapcsolatba. A helyszíni felmérés és árajánlat adás után kiderült, hogy nem csak egy profi csapatról van szó, de a legkedvezőbb ajánlattal is ők jelentkeztek. A megrendelés utáni papírmunkát gördülékenyen lebonyolították, majd rövid várakozás után villámgyorsan felszerelték a paneleket. Precíz és gyors munkájuknak köszönhetően biztos vagyok benne, hogy egy esetleges bővítést is rájuk fogom bízni!
Az Önök árajánlata a legjobbak között volt, a saját szempontjaim szerint is. Döntésemben nagy segítséget kaptam a honlapjukról is, meggyőzött arról, hogy a Tiszta Energiák Kft. csapatát bízzam meg a megvalósítással.
Előző
Következő
Napelem hírek
Menü